Tiszator
Böllérfesztivál
Abádszalók
A rendezvény fővédnöke:
dr. Fazekas Sándor
dr. Fazekas Sándor
vidékfejlesztési miniszter
Tiszator 2012 Díszvendége
BACKAMADARAS
BACKAMADARAS
Abádszalóki Nyár 2012
Abádszalóki Nyár 2012
Szponzorok:
Agrármarketing Centrum

AVÜSZ KFT.
Tiszator 2012 - Képekben
A VI. Tiszator Böllérfesztivál ragyogó időben, színvonalas műsorokkal, lelkes csapatokkal, szakértő zsűrivel, jó hangulatban zajlott Abádszalókon a Füzes Kempingben. 27 sertés bánta a szombati napot, ebből kettő nyárson végezte, a többiek pedig üstökben. Különlegességként a Görbeházi Kolbásztöltő Zsiványokat kell mindenképpen megemlíteni, akik Andorkó Antal vezetésével a „több nap, mint kolbász” szólásra rácáfolva 387m-es szállal örvendeztették meg a nagyérdemű közönséget, és persze önmagukat. A több mint 400kg alapanyagot is a Nagykun- Hús Kft, a rendezvény főtámogatója biztosította.

A rendezvény annak ellenére sikeres volt, hogy több csapat az utolsó pillanatban mondta le részvételét az influenzajárvány miatt. Aki viszont itt volt a bőséges védőitalnak köszönhetően védettséget élvezett a kórral szemben. A látogatók, a fellépők, a résztvevők mintegy hatezren, ismét egy remek versengés résztvevői voltak, ahol a következő eredmények születtek:

Pálinka verseny győztese:
B&B Kft Albertirsa, 2011 tokaji törköly

Pogácsa verseny győztese:
Szabó Beáta Abádszalók, tepertős pogácsa

A Böllérverseny eredménye:
1.) Jász- böllérek csapata Jászszentandrás
2.) Hubertus Vt. Abádszalók
3.) Tiszaszőlős Polgármesteri Hivatal
A Tiszator Böllére 2012-ben Nagy Sándor

A közönség díjas, aki a legtöbb kóstolójegyet begyűjtötte: Jász-böllérek Jászszentandrás.
A felsoroltakon kívül, minden csapat oklevelet, és értékes tárgyjutalmat, illetve a főtámogatónak köszönhetően késeket, kötényeket, sapkákat, és Nagykun-Hús egység csomagot kapott ajándékba.

A rendezvényen 71 kereskedő kínálta portékáját, de kb. 100 jelentkező lett volna. A kulturális program keretében több mint 350 szereplő lépett színpadra, közülük is üde színfoltként kiemelkedett az Abádszalóki Dalma Dance csoport, a szintén Abádszalóki Nagy Dóra, illetve a Tiszafüredi Jóbarátok produkciója. Nagy Bandó András egész nap a zsűri munkáját segítve szórta poénjait a nagyérdemű felé, míg segítője Vajtó László a színpadon vitte a prímet.
Abádszalók testvértelepülése Backamadaras delegációja is részt vett a rendezvényen, a találkozó jó lehetőséget biztosított a kapcsolatok ápolására, továbbgondolására.
Külön fejezetet érdemel a főtámogató a Kunhegyesi Nagykun-Hús Kft. A szakmai háttér biztosítása mellett, anyagiakkal, eszközökkel, alapanyaggal is támogatta a Böllérfesztivált. Szegedi Sándor, Szegedi Zsolt és kollégáik minden dicséretet, és köszönetet megérdemelnek csakúgy, mint a szervezők, és a segítőik.
    Györfi Sándor emeritus nagykunkapitány különdíja a Tiszator böllérversenyre
    A nagykunsági települések 2000-től választják kunkapitánynak azt a személyt, aki véleményük szerint a nagykunság összetartozását, kultúráját, szellemiségét hivatott kifejezni.

    Karcag városa a Nagykunság kiváló szobrászművészét, Györfi Sándort tisztelte meg e címmel 2001-ben. Györfi Sándor emeritus nagykunkapitány a Tiszator böllérverseny kezdetétől segíti a rendezvényt a pálinkaverseny zsűrijének tagjaként is. Az idei böllérversenyre Györfi Sándor művész úr egy kun-pár szobrot (az 1995-ben a 4-es főút melletti kunhalmon felállított kun-emlékhely négy méteres főalakjainak modellje) ajánl fel a 2012-es esztendő legkiválóbb böllérének.

    Györfi Sándor művész úr felajánlását a rendezvény szervezői hatalmas megtiszteltetésnek tekintik és azt ezúton is nagy tisztelettel köszönik!




    A Böllérverseny jó hangulatáért
    NAGY BANDÓ ANDRÁS a felelős
    Műsorvezető: Vajtó László
    a Miskolci Rádió műsorvezetője

    Március 9. péntek
    10,00 óra - A versengő csapatok érkezése, Böllérfalva felépítése

    Március 10. szombat
    06,00 - A csapatok érkezése, kapunyitás
    06,30 - A VI. Tiszator megnyitása
    07,00 - Malacfogás, szúrás, a verseny kezdete
    10,00 - Pálinka verseny, Pogácsa verseny

    Szabadtéri színpad műsora:
    Tiszafüred Néptánc együttes, Boldogi Rezesbanda, Abádszalóki Nyugdíjas Nótakör, Derűs Alkonyat Nyugdíjas Klub Nótaköre, Csillaghúr Népdalkör, Margitai Borisszák Nótakör, Borostyán tánccsoport Újszentgyörgy, Dalma Dance Klub

    Kóstoló egész nap folyamatosan, a portákon az elkészült ételekből.
    Népművészeti kirakodóvásár


    15,00 - Fantom együttes koncertje
    17,00 - Eredményhirdetés a szabadtéri színpadon

    Március 11. vasárnap
    10,00 óra - Konyhamalac nap („romeltakarítás”) Szíve-nyelve leves kóstoló
    14,00 óra - Torzáró - sátorbontás



    Kolbászból a kerítés! - 365 méteres kolbász Abádszalókon!

    A magyar szólás-mondások kifogyhatatlan tárházából igen sok foglalkozik az ételekkel, így a kolbásszal is. Az egyik legismertebb talán a „kolbászból van a kerítés”. Ilyen "kolbászkerítésből" rengeteget láthatnak a vendégek 2012. március 10-én Abádszalókon a Tiszator Böllérversenyen. A másik népszerű szólás a „több nap mint kolbász”.

    Idén Abádszalókon, a Tiszatoron ugyanannyi nap lesz mint kolbász! Ez úgy lehetséges, hogy 365 méter hosszú kolbászt tölt Andorkó Antal, a Görbeházi Zsiványok böllércsapatának vállalkozó kedvű vezetője. A szakmai háttérről, az alapanyagokról, az eszközökről pedig a rendezvény főtámogatója, a Nagykun-Hús Kft., Szegedi Sándor ügyvezető irányításával gondoskodik.

    Ezt mindenkinek látni kell!



    TISZATOR - NYEREMÉNYJÁTÉK!!!

    2 fő részére szóló tiszteletjegy a 2012. március 10-én Abádszalókon rendezendő VI. Tiszator és Böllérfesztiválra, valamint a fesztivál hétvégéjére 2 főnek 2 éjszakára szóló szállás a Füzes Panzióban

    Az VI. Tiszator Böllérfesztiválon az idén is megkóstolhatják a látogatók a helyben készített disznótoros finomságokat. A fesztivált 2012. március 10-én Abádszalókon rendezik meg, melyre a játék nyertesét másodmagával vendégül látja a fesztivál szervezője, Abádszalók Önkormányzata.

    A 2 fős tiszteletjegy mellé a Füzes Panzió felajánlásából a nyertes 2 éjszakát tölthet partnerével Abádszalókon a rendezvény ideje alatt.

    A Tiszator Böllérfesztivál sajátossága, hogy a 25-30 portán egy időben elkezdett disznótorok finomságait nem elsősorban a csapatokkal érkező baráti társaság, hanem a nagyközönség fogyasztja el jó étvággyal.




    A verseny története:
    2006 őszén tíz lelkes abádszalóki ember gondolt egy merészet, és elhatározta, hogy mer újat álmodni, élére állni egy új, nagyszabású kezdeményezésnek. Miért is? Ezer okot lehetne felsorolni. Íme néhány: mutassuk meg ország világnak, hogy Abádszalókra nem csak a nyári idegenforgalmi szezonban érdemes ellátogatni! Elevenítsük fel, őrizzük meg és adjuk tovább az évszázados hagyományainkat! Itt a remek alkalom, hogy szakértői zsűri bírálja el azt, hogy ki készíti a legjobb májas hurkát, vagy ki főzi a legfinomabb orjalevest. Dőljön el a vita, hogy ki főzette a legzamatosabb pálinkát az adott évben, vagy ki sütötte ma reggel a legfinomabb pogácsát! Megszületett tehát a böllérverseny ötlete. Tapasztalatszerzés céljából a Napkoron rendezendő eseményt látogatták meg a szervezők, és az ottani ötletgazdától „kikérve” a rendezés jogát nekiláttak továbbfejleszteni az eredeti ötletet. Így született meg a kóstoló jegyes árusítás, a pálinka és pogácsa verseny ötlete, és a komplett versenyszabályzat.

    Időközben az ötlet mögé szervezetet kellett állítani, ezért a fent említett tíz fő létrehozta a Top-Art Alapítványt. A kuratórium elnökének Szabó Imrét választották. Az alapítvány fő célja a verseny megrendezése lett.

    A tagok:
    Antal Zsoltvállalkozó
    Balogh Gyulaiskolaigazgató, képviselő
    Bordás Imrepolgármester
    Földházi Juliannaóvodavezető, képviselő
    Kasza Gáborvállalkozó, képviselő
    Kiss Andrásegyesületi elnök
    Balázs ÉvaParti Rádió munkatárs
    Szabó ImreParti Rádió ügyvezető
    Szabó Istvánvállalkozó, alpolgármester
    Szivák IlonaPolgármesteri Hivatal előadója

    A rendezvény főtámogatójának sikerült megnyerni a Kunhegyesi székhellyel, de a Tisza-tó szinte teljes területén működő Nagykun Hús Kft.-t. A Szegedi testvéreket nem kell bemutatni szakmai berkekben. A rendezvény támogatását szívügyüknek tekintették. Mind anyagi, mind szakmai kérdésekben megalkuvást nem ismerve vitték sikerre a rendezvényt. Köszönet érte! Igen, bátran állíthatjuk, hogy már az első rendezvény sikeres volt, hiszen a változékony idő ellenére több mint 3000 látogató kísérte el a csapatokat a környékről, vagy érkezett messzebbről a hírverésnek köszönhetően. Emlékeztetőül az első verseny programja:

    MEGHÍVÓ
    A TOP-ART Közhasznú Alapítvány
    TISZATOR címmel
    Tisza-tavi böllérversenyt rendez

    A verseny helye: Abádszalók, Füzes kemping
    Ideje: 2007. március 3. 06-18 óráig, s tovább
    Belépő: felnőtt: 300.-Ft, gyerek: 200.-Ft ami kóstolásra is  jogosít
    Kóstoló jegy: 100.-Ft/db

    06.00 - A versenyző csapatok elfoglalják portáikat, tűzgyújtás, udvardíszítés
    06.30 - Sertések elkábítása, kivéreztetése
    07.00 - Gábor Atya disznóbúcsúztatója
    07.30 - A feldolgozás megkezdése a perzseléssel
    08.00 – 09.00 Pogácsaverseny: a beérkezett pogácsák értékelése
    08.00 – 10.00 Fogópálinka, forralt bor, reggeli ételek minősítése
    09.00 – Népi játék bemutató, íjászbemutató
    09.00 – 11.00 Amatőr pálinkaverseny – kóstoló, értékelés
    09.00 – Amatőr és hivatásos előadók fellépése
    10.00 – Borkiállítás, borkóstoló
    12.00 - A feldolgozott húsok minősítése
    14.00 - Hurka, kolbász minősítése
    15.00 - Tepertő, abált szalonna minősítése
    16.30 - Értékelés, díjkiosztás
    17.00 - A Fásy Mulató Sztárjai a Tiszator - színpadán
    Egész nap:
    * Népi kézműves termékek kirakodó vására
    * Fazekasok, bőrösök, mézeskalácsosok vására
    * Borkóstoló, pálinka bemutató
    * Népi játék bemutató
    * Sétakocsikázás
    * Disznótoros ételek kóstolója
    * Néptáncos, népzenei bemutató, mulatós zene, kocsmazene
    * Termékbemutatók
    * Vendéglátás, étel-ital

    Az eseményt évről-évre növekvő látogatói létszámmal sikerült megrendezni, a legkevesebb 17, a legtöbb 27 csapat részvételével.

    A tündérmesék is véget érnek egyszer, sajnos a rendezvény életében ez a vég a mai magyar pályázati rendszernek köszönhetően következett be. Az alapítvány pályázott, háromnaposra bővítette a rendezvényt, abban bízva, hogy utólag majd megtérítik a plusz költségeit. A rendezvény 2010 márciusában annak rendje és módja szerint lezajlott. A pályázat nyert, a kifizetés azonban még 2012. január 21-én nem történt meg…. Ebből adódóan az alapítvány anyagilag lehetetlen helyzetbe került, elveszítette főtámogatóját, és veszélybe került a 2011-es rendezvény megvalósítása.

    Az alapítók névsorából is látszik, hogy a abádszalóki önkormányzat kezdettől fogva szívügyének tekintette a rendezvényt. Ezért született egy háromoldalú megállapodás a TOP-ART Alapítvány, az AVÜSZ Kft. és Abádszalók Város Önkormányzata között, hogy közösen megrendezik a Tiszatort. Jól tették, hogy így döntöttek, hiszen a látogatói csúccsal zárult a 2011-es verseny. Bár szakmai szponzor nélkül, de egy fővédnökkel gazdagodva Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter személyében, minden idők „legnagyobb” versenyét sikerült lebonyolítani.

    2012. évben mivel az alapítvány önállóan továbbra sem tudja megrendezni a versenyt, a közös rendezésben pedig nem kíván részt venni, ezért immár az önkormányzatra és az önkormányzati kft.-re hárul a teljes rendezvényt előkészítő, majd lebonyolító feladat.

    Bízzunk abban, hogy jól teszik dolgukat!

    S hogy ki lett, vagy ki lesz a győztes, ki a legjobb, kinek az étele a legfinomabb, vagy kié a legszebb porta? Sorolhatnám itt Tiszaszőlős, Tomajmonostora, vagy Kisköre csapatait, vagy éppen Réti Józsefné és Kerekes András káposztás pogácsájáról is órákig beszélhetnénk. Arról sem érdemes vitát nyitni, hogy az ágyas pálinka jobb-e mint az, amelyet nem érlel csak hordóban a gondos gazda. Nem ez a lényeg – ahogy legtalálóbban a Kiskörei csapat egyik tagja fogalmazta meg – itt vagyunk, jól érezzük magunkat, évről-évre jó hangulatban töltjük el ezt a hétvégét, hiszen ide barátok közé jövünk…
  • Bővebben


Jegyárak:
- A belépő ára:
  - felnőtt: 350 Ft,
  - gyermek: 250 Ft.
- Kóstolójegy: 200 Forint.

A rendezvény alapító főtámogatója:
Nagykun-Hús Kft.
Nagykun-Hús Kft.
Pillanatképek
lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok lapok
Főtámogató:
Abádszalók Város Önkormányzata
Abádszalók Város Önkormányzata


Vidékfejlesztési Minisztérium

Bazi nagy disznótor videók








Copyright © 2012 www.tiszator.com, www.bollerverseny.com Minden jog fenntartva. Coded by Attila Csőke and Imre Szabó